Ahogy reggel ideültem köntösben a kis gépemhez – mert már hajnalban potyogtak a jelentkezések a Bars tanfolyamra, és elkezdtem intézgetni a számlákat – bekúszott egy kis epizód az életemből.
Az egyik nap estefelé ugyanis felhívott egy ismerősöm, és megkérdezte, milyen volt a napom. Lelkesen kezdtem volna mesélni, hogy dolgoztam és mennyire csodás volt, milyen hatalmas változáson mentek át az ügyfeleim és ezt milyen jó látni, tapasztalni…… De eddig el se jutottam. Ahogy kimondtam, hogy DOLGOZTAM, az ismerősömből azonnal kiszakadt valami lesajnáló, „uncsi-robot-meló-szóval-szar-volt”-szerű megjegyzés, konkrétan nem tudtam befejezni a mondatomat. Csak ültem, és értetlenül meredtem magam elé: egyszerűen nem értettem, nem tudtam felfogni, hogy mit hallok, pontosabban felfogtam, de nem tudtam vele azonosulni. Nem értettem őt, mert az én világomban már nagyon nem ez van!
És ahogy ott ültem, elmerengtem, mert ez a hozzáállás és érzésvilág, amit az ismerősöm társít a “dolgoztam” , a “munka” szavakhoz, egyáltalán nem volt ismeretlen. Vissza tudom idézni, amikor az én vasárnapjaimat is elrontotta a másnapi hétfő és már előre ott volt a görcs a gyomromban, a tömegesen beömlő email-ekről, feladatokról, a főnök újabb hülyeségeiről, az örökké teljesíthetetlen elvárásokról és az érzésről, hogy tulajdonképpen valahol mindezt olyan feleslegesnek és értelmetlennek éreztem…
Végül én ebből az egészből csak egy hatalmas ugrással, a semmibe ugrással tudtam kilépni és változást létrehozni: ez változtatta meg aztán az egész életemet és a munkához való viszonyomat is teljesen átírta. (Természetesen nem kell mindenkinek a teljes életét felforgatnia, ahogy én tettem – azért vannak ennél enyhébb megoldások is.)
A szörnyű az, hogy annyi hazugság, illúzió, álszenteskedés van rátekeredve a munkára, mint fogalomra, annyi negatív hitrendszer és nézőpont kapcsolódik ehhez, amiből szépen, csak nem épp szépre (értsd: kedvedre valóra) teremtjük az életünket! Így visszagondolva, igazából azt a 13 évemet én is megélhettem volna másképp, nagyon másképp, ha ezeket a hiedelmeket és nézőpontokat korábban felismerem.
Mielőtt ezekre a hiedelmekre és nézőpontokra ránézünk, első lépésként engedd le a falaidat és merj bátran Önmagaddal is szembenézni, sebezhetően őszinte lenni (ha nem tudod pontosan, hogy ez mit jelent vagy hogyan csináld, erről itt találsz egy jó kis videót velem, ami nagyon sokat segíthet).
Folytassuk úgy, hogy nézz rá erre a görcsre, a dühre, a fáradtságra és kérdezd meg magadtól őszintén: honnan jött ez az érzés? Mikor éreztem ezt először? Tényleg a munkát utálom? Vagy valami mást? Nézz rá arra is, hogy ebből az energiából, viselkedésből, attitűdből, minden, amit most egyszerűen összefoglalóan MUNKAUNDOR-nak hívok csak, szóval ebből mennyi nem a tiéd? Tudom, azt hiszed, ez a tiéd, de hidd el, mindannyian kapcsolódunk egymáshoz – akár érzékeled ezt a kapcsolódást, akár nem – és ezáltal beállunk a közös panaszkultúrába, hazugságokba, játszmákba, berögzült mintákba anélkül, hogy észrevennénk.
Ha van kedved, akár el is engedhetnéd, ami nem a tiéd, ugye? Küldd vissza tudatossággal oda, akikhez ez tartozik: ez nem bonyolult, nem kell hozzá semmi különleges tudás vagy technika. Elég egy tudatos szándék, egy belső döntés: „ez nem az enyém, nem az én terhem, visszaküldöm oda, ahonnan jött”. Figyeld meg, hogy utána mit érzel: könnyebbséget, vagy nem érzel változást? Mindkettő rendben van. Majd jöhet az Access-es tisztítómondat, ha már ismered, ha nem akkor itt találod.
Sok-sok facilitációban láttam, hogy mennyire a nézőpontjaink, mint szemüvegek (csak épp itt most nem a rózsaszín) határozzák meg a világunkat. Nézd meg, ismerős-e valamelyik ezek közül:
Nyugodtan írd össze a te nézőpontjaid és figyeld meg, mennyire ebből teremtődik az életed?
És miközben álmodozol ugyan az álommelódról, nézegeted a digitális nomádokat, a menő vállalkozókat vagy a céged csúcsvezetőit, irigykedve, de inkább keserűen és sok-sok düh érzésével a gyomrodban… valójában sokkal közelebb vagy a változáshoz, mint azt gondolnád.
Mert a titok valójában tényleg az, hogy a NÉZŐPONTJAID határozzák meg az életedet!
Tomi és Vera az ügyfeleim – két teljesen különböző ember, két teljesen különböző történettel. De mindkettőjüknek ugyanonnan kellett elindulni: a saját nézőpontjaik felismerésétől.
Tomi pl. így egy facilitálással rálátott arra, hogy a munkájához való hozzáállása valójában nem is az övé volt. Egy régi gyerekkori emlékből szűrte le, hogy dolgozni szenvedés, mert élénken élt benne, ahogy édesapja a munkahelyi stressztől összeomolva komoly betegséget kapott. Ezt a mintát, hogy „a munka tönkretesz”, hordozta magában évek óta anélkül, hogy tudott volna róla.
Vera hosszú évek óta utálta a munkáját, mindig valami másról álmodott, de sohasem mert kilépni. Elkezdtük tisztogatni az összes kis dobozát, amibe zárta magát, hogy „ennyi idősen már nem lehet újba kezdeni”, aztán jött a „nem is értek semmihez, értéktelen vagyok, nem tudok semmi olyant, amit mások ne tudnának, stb” és haladtunk végig a hiedelmek, nézőpontok láncolatán. Most ugyanott dolgozik, de egy másik munkakörbe hívták, sokkal jobb a csapat és anyagilag is jobban elismerik.
Hajlandó vagy-e te is minden illúziót, elvárást, kivetítést, kikövetkeztetést, és minden nézőpontot, amit a munkához kapcsoltál elengedni, eltörölni, megsemmisíteni, visszaküldeni tudatossággal oda, ahol ez keletkezett? Tisztítsd le ezt az energiát te is, hogy megláthasd, mi a neked megfelelő, a te kedvedre való?
Mi van, ha a kreativitásunk, a földi létünk megnyilvánulásának egyik formája lehet?
Mi van, ha a munkának sem kell a szenvedésről szólnia?
Mi van, ha a pénz, ami ezzel jár, az a következmény: amit cserébe kapsz és csupán egy eszköz, amivel még több és nagyobb változásokat generálhatsz a világunkban?
Mi van, ha a hab a tortán és a meggy is, maga a munka, az alkotás, amit csinálsz, amivel hozzájárulsz mások életéhez?
És mi van, ha mindez lehet örömteli, könnyed, áramló, egyszerre ezerféle szálon futó, végtelenül generatív?
Ha végigolvastad ezt a cikket és valami megmozdult benned – az nem véletlen. Azt jelenti, hogy valami mélyebb szinten már tudod, hogy másképp is lehetne élni.
A nézőpontok, hiedelmek, átvett minták kitisztítása nem varázsütés, de egy facilitálás vagy kezelés során meglepően gyorsan rá lehet látni arra, ami eddig láthatatlan volt. Tomi és Vera is így indult el.
Ha szeretnéd te is megtenni ezt az első lépést – akár egyéni konzultáció, akár kezelés formájában – szívesen várlak. Nem kell hozzá az egész életedet felforgatni. Elég egyszer másképp ránézni az életedre.
