Ahogy reggel ideültem köntösben már a kis gépemhez, mert már hajnalban potyogtak a jelentkezések a Bars tanfolyamra, és elkezdtem intézgetni a számlákat, stb. bekúszott egy tegnapelőtti kis epizód az életemből:
Az egyik nap estefelé egy ismerősömmel beszélgettem telefonon és megkérdezte, milyen volt a napom, én pedig meséltem volna neki lelkesen, hogy dolgoztam... (és annyira csodás volt, annyi változás ment át és ezt milyen jó látni, tapasztalni… ) Igen ám, de ahogy kimondtam, DOLGOZTAM, belőle kiszakadt valami „lesajnálós-deuncsiez-robot-meló-szóvalszarvolt” –szerű hozzáfűzött szavacska. És én nagyon nem értettem… Nem értettem, mert az én világomban már nagyon nem ez van!
De vissza tudom idézni, amikor az én vasárnapjaimat is elrontotta a másnapi hétfő és már előre ott volt a görcs a gyomromban, a tömegesen beömlő email-ekről, feladatokról, a főnök újabb hülyeségeiről, az örökké teljesíthetetlen elvárásokról és az érzésről, hogy tulajdonképpen valahol mindezt olyan feleslegesnek érzem…
Akkor én ebből csak egy hatalmas ugrással, a semmibe ugrással tudtam kilépni és változást létrehozni. De ma már azt hiszem, azt a 13 évemet is megélhettem volna másképp, nagyon másképp.
Azonban annyi hazugság, illúzió, álszenteskedés van rátekeredve a témára, annyinézőpontunk kapcsolódik ehhez, amiből szépen, csak nem épp szépre (értsd: kedvedre valóra) teremted vele az életedet!
Kezdhetjük talán ott, hogy ahhoz, hogy valóban ránézhess a te világodra, engedd le a falaidat (erről itt találsz egy jó kis videót velem, ami nagyon hasznos lehet, ha eddig úgy érezted, nem igazán jönnek létre a teremtéseid). Engedd le a falaidat és merj bátran Önmagaddal is szembenézni, sebezhetően őszinte lenni.
Folytassuk úgy, hogy nézz rá, hogy ebből az energiából, viselkedésből, attitűdből, minden, amit most egyszerűen összefoglalóan MUNKAUNDOR-nak hívok csak, szóval ebből mennyi nem a tiéd? Tudom, azt hiszed, ez a tiéd, de hidd el, mindannyian kapcsolódunk egymáshoz. Akár érzékeled ezt a kapcsolódást, akár nem és ezáltal a kapcsolódás által beállunk a közös mismásolásokba, hazugságokba, játszmákba, stb. is.
Ha van kedved, akár el is engedhetnéd, ami nem a tiéd, ugye? Küldd vissza tudatossággal oda, akikhez ez tartozik. Majd jöhet az Access-es tisztítómondat, ha már ismered.
Sok-sok facilitációban láttam, hogy mennyire a nézőpontjaink, mint szemüvegek (csak épp itt most nem a rózsaszín) határozzák meg a világunkat. És ha van egy-egy olyan nézőpontod, hiedelmed, lemásoltál mintákat, mint pl.:
Nyugodtan írd össze a te nézőpontjaid és figyeld meg, mennyire ebből teremtődik az életed?
És miközben álmodozol ugyan az álommelódról, nézegeted a digitális nomádokat, a menő vállalkozókat vagy a céged csúcsvezetőit, irigykedve, de inkább keserűen és sok-sok düh érzésével a gyomrodban… valójában sokkal közelebb vagy a változáshoz, mint azt gondolnád.
Mert a titok valójában tényleg az, hogy a NÉZŐPONTJAID határozzák meg az életedet!
Tomi pl. így egy facilitálással rálátott arra, hogy a munkahelyéhez való hozzáállása nem is a sajátja volt, nem látott benne tisztán, csak a régi gyerekkori emléke vezette meg, amiben élénken élt, hogy édesapja a munkahelyi stressztől omlott össze és kapott komoly betegséget.
Vera hosszú évek óta utálta a munkáját, mindig valami másról álmodott, de sohasem mert kilépni. Elkezdtük tisztogatni az összes kis dobozát, amibe zárta magát, hogy „ennyi idősen már nem lehet újba kezdeni”, aztán jött a „nem is értek semmihez, értéktelen vagyok, nem tudok semmi olyant, amit mások ne tudnának, stb” és haladtunk végig a hiedelmek, nézőpontok láncolatán. Most ugyanott dolgozik, de egy másik munkakörbe hívták, sokkal jobb a csapat és anyagilag is jobban elismerik.
Hajlandó vagy-e te is minden illúziót, elvárást, kivetítést, kikövetkeztetést, és minden nézőpontot, amit a munkához kapcsoltál elengedni, eltörölni, megsemmisíteni, visszaküldeni tudatossággal oda, ahol ez keletkezett? Tisztítsd le ezt az energiát te is, hogy megláthasd, mi a neked megfelelő, a te kedvedre való?
Mi van, ha a kreativitásunk, a földi létünk megnyilvánulásának egyik formája lehet?
Mi van, ha a munkának sem kell a szenvedésről szólnia?
Mi van, ha a pénz, ami ezzel jár, az a következmény: amit cserébe kapsz és csupán egy eszköz, amivel még több és nagyobb változásokat generálhatsz a világunkban?
Mi van, ha a hab a tortán és a meggy is, maga a munka, az alkotás, amit csinálsz, amivel hozzájárulsz mások életéhez?
És mi van, ha mindez lehet örömteli, könnyed, áramló, egyszerre ezerféle szálon futó, végtelenül generatív?
